Emberölés Aranyosapátiban-a rendőrség őrizetében a gyanúsított

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanúsított több késszúrással végzett barátjával.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást L. E. 46 éves aranyosapáti lakos ellen.

A nyomozás adatai szerint a férfit otthonában kereste fel 2022. november 29-én egyik helybéli kollégája, akivel baráti kapcsolatban álltak. A két férfi jó hangulatban beszélgetett, italozott, ám egy idő után vitázni kezdtek, ami dulakodásba torkollt, és végül a házigazda egy összecsukható 8,5 cm pengehosszúságú kést vett elő, amellyel több alkalommal nyakon szúrta áldozatát. A 46 éves férfi a testét ért szúrások következtében a helyszínen elhalálozott.

A rendőrök a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit a helyszínen elfogták, a rendőr-főkapitányságra előállították, és gyanúsítotti kihallgatása után őrizetbe vették. Vallomásában a gyanúsított azt mondta, hogy tettére egyáltalán nem emlékszik.

A rendőrség előterjesztést tett a gyanúsított letartóztatásának indítványozására.   

<< Vissza az előző oldalra