Épp taxiba akart szállni a betörő, amikor az erzsébetvárosi rendőrök elfogták

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi hét lakásba tört be a fővárosban.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. Kerületi Rendőrkapitánysága lopás vétsége és más bűncselekmények miatt folytat eljárást egy budapesti férfival szemben, aki a megalapozott gyanú szerint több fővárosi lakásból lopott úgy, hogy megszerezte a kulcsokat a folyosón lévő széfekből, vagy egyszerűen besurrant a nyitva hagyott apartmanokba.

A VII. kerületi rendőrök a bűncselekmények feltételezett elkövetőjeként a 45 éves Cs. Gábort azonosították, aki ellen elfogatóparancsot adtak ki, mivel ismert tartózkodási helyein nem találták. A nyomozók azonban ezután sem tétlenkedtek, a férfit tovább keresték, és 2021. augusztus 18-án a Blaha Lujza téren látták meg, amint éppen egy taxiba akart beszállni.

Cs. Gábort a rendőrök elfogták és a VII. Kerületi Rendőrkapitányságra előállították, ahol kétrendbeli lopás vétsége, kétrendbeli lopás bűntette és ötrendbeli lopás vétség kísérlet megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amelyet a bíróság elrendelt.  

<< Vissza az előző oldalra