Ez már nem diákcsíny!

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni nyomozók két órán belül elfogták, azt a 13 éves fiút, aki erőszakkal elvette egy 12 éves lány telefonját.

A rendőrségre 2020. december 11-én 14 óra körül érkezett bejelentés arról, hogy Debrecenben, a Derék utcában egy fiú megtámadott egy kiskorú lányt, akit fojtogatott és elvette a telefonját. A rendőrök azonnal a helyszínre mentek és haladéktalanul elkezdték az elkövető felkutatását. Két órán belül azonosítottak egy 13 éves helyi fiút, akit kapcsolatba lehetett hozni a bűncselekmény elkövetésével. A nyomozók kutatást tartottak az otthonában, ahol az ágymatraca alatt megtalálták az ellopott telefont.

Gyanúsítotti kihallgatásán a fiatalkorú fiú beismerő vallomást tett, és elmondta a rendőrök kérdéseire, hogy eszébe se jutott, hogy ilyen következményei lesznek a tettének. A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást vele szemben. A fiú az eljárás jelenlegi szakaszában szabadlábon védekezhet.

A rendőrség ezen az eseten keresztül is felhívja a figyelmet arra, hogy a fenyegetés, a megfélemlítés, a lopás vagy a zaklatás nem diákcsíny, hanem komoly következményekkel járó bűncselekmény.

<< Vissza az előző oldalra