Fát lopott abból az erdőből, ahol dolgozott

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy nagyoroszi férfi az erdőgazdaság megbízásából kitermelt fát hazavitte és sajátjaként adta el.

Szeptember 25-én délután érkezett bejelentés az Ipoly Erdő Zrt. Diósjenői Erdészetének kerületvezető erdészétől a Rétsági Rendőrkapitányságra, hogy falopás történt. A szakember kihallgatása során elmondta, hogy erdőbejáráson volt a területen, ahol azt tapasztalta, hogy a kitermelt és depózott farakásból hiányzik 6 köbméter tölgyfa. A bejelentést követően intézkedő munkatársaink rövid időn belül azonosítottak egy 27 éves férfit, aki a fát időközben 180 ezer forintért eladta. Munkatársaink a Nagyorosziban élő férfit – aki korábban az erdőgazdálkodó megbízásából ugyanott kitermelést végzett – a nyomozók elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol kihallgatása során beismerő vallomást tett. A lopott fát a hatóság lefoglalta, és visszaadta az erdészet képviselőjének.

<< Vissza az előző oldalra