Felgyújtotta az ajtót

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki felgyújtotta egy perkupai ház bejárati ajtóját.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást J. József  26 éves szini lakossal szemben.

A nyomozás adatai szerint 2016. december 28-án 21 óra körül J. József megjelent édesanyja Perkupán található családi házánál. A házba édesanyja – egy korábbi vitájuk miatt - nem engedte be, ezért a gyanúsított petróleummal leöntötte a bejárati ajtót és azt meggyújtotta.

Az otthon tartózkodó nő és élettársa észrevette a tüzet, így azt - még mielőtt az a ház belsejében is elterjedt volna - eloltották.

A kiérkező rendőrök a bejelentéstől számított negyedórán belül – a helyszíntől néhány száz méterre – elfogták a gyanúsítottat, akit kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vettek.

 

<< Vissza az előző oldalra