Felgyújtotta az ismerősét, mert nem tudott rágyújtani
Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki közös italozás indulati hevében felgyújtotta ismerősét Szendrőládon.
Emberölés kísérlete miatt folytat eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy 18 éves szendrőládi fiatalemberrel szemben. A gyanúsított 2024. június 7-én éjszaka együtt italozott ismerősével a férfi szendrőládi házában. A fiatalember cigarettát kért a házigazdától, aki nem kínálta meg őt, ezért benzinnel lelocsolta az idősebbet, és meggyújtotta a férfit, majd elmenekült. A sértetett életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.
A rendőrség elfogatóparancsot adott ki a feltételezett elkövetővel szemben. A Készenléti Rendőrség miskolci bevetési osztályának munkatársai egy szendrőládi ház padlásán megtalálták a bujkáló férfit, majd előállították a főkapitányságra.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság őrizetbe vette a 18 éves fiatalembert, és előterjesztést tett letartóztatására, amit a bíróság elrendelt.