Feltételezett kábítószer-kereskedőt vettek őrizetbe a budapesti nyomozók

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Lőszereket is lefoglaltak a közel fél kilogramm kábítószergyanús anyag mellett.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztály és a Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársai 2021. március 26-án 20 óra 30 perc körül Dunakeszin ellenőriztek egy autót és annak sofőrjét. A rendőrök átvizsgálták a gépkocsit, melyben marihuánagyanús anyagot találtak, így a gépkocsi vezetőjét elfogták.

A nyomozók a 35 éves férfi fóti házában kutatást tartottak, ahol közel fél kilogramm kábítószergyanús anyagot, azok porciózásához szükséges eszközöket, valamint 25 – engedély nélkül tartott – éleslőszert is találtak.

A rendőrök a feltételezett díler két vásárlóját is megállították; az egyik férfi a kabátjába, míg a másik a zoknijába rejtette a beszerzett drogot.

Az elsődleges adatok szerint a három férfitől lefoglalt anyagok között marihuána, kokain és speed is volt, melyek feketepiaci összértéke mintegy hárommillió forint.

A fővárosi nyomozók F. Józsefet és K. Gábort kábítószer birtoklása vétség miatt, míg A. Dánielt kábítószer-kereskedelem és lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett miatt hallgatták ki. A 35 éves A. Dánielt őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, melyet a bíróság 2021. március 29-én elrendelt. A másik két gyanúsított az eljárás során szabadlábon védekezik.

 

<< Vissza az előző oldalra