Fiatalkorú betörők rendőrkézen

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nagyatádi Rendőrkapitányság 2013. június 5-én eljárást indított ismeretlen tettesek ellen nagyobb értékre elkövetett lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

A rendelkezésre álló információk szerint 2013. június 1. és 2013. június 5. közötti időszakban ismeretlen elkövetők ablakkifeszítés és ajtófelfeszítés módszerével behatoltak egy segesdi lakatlan családi házba, és onnan televíziót, kávéskészletet, kerékpárokat, gázpalackokat, fűnyírót, vasat, talicskát vittek el, továbbá több helyen is rongálást követtek el a ház különböző helyiségeiben.

Az adatgyűjtések és tanúkihallgatások során felmerült információk alapján a rendőrök eljutottak három helyi, fiatalkorú személyhez, akiket a bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt előállítottak a Nagyatádi Rendőrkapitányságra.

Kihallgatásuk során mindhárom személy elismerte a bűncselekmény elkövetését. Az eltulajdonított tárgyak egy részét a nyomozók a házkutatások során megtalálták és az eljárás keretében lefoglalták.

<< Vissza az előző oldalra