Fiatalok raboltak Baján – egy órán belül elfogtuk őket

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy négy fős baráti társaság három tagját vették őrizetbe tegnap este a bajai rendőrök, miután bántalmaztak egy fiatal párt és elrabolták egyikük telefonját.

Munkából sétált hazafelé egy 25 év körüli pár tegnap este 22 óra után, amikor Baja egyik utcáján egy fiatalokból álló társaság provokálni kezdte őket. Először csak fenyegetéseket kiabáltak utánuk, majd mikor utolérték őket, az egyikük zaklatni kezdte a lányt, a fiút pedig többször megütötték. A sértettek megpróbáltak továbbmenni, és segítséget hívni, azonban mikor a lány tárcsázni kezdte a segélyhívót, az egyik támadó dulakodni kezdett vele, és elvette a telefonját. A fiú próbált barátnője segítségére kelni, ezért többször megütötték és megrúgták. Ezután a bántalmazók menekülőre fogták a megszerzett telefonnal, de a sértett férfi a tolvaj után eredt. A készüléket sikerült visszaszereznie, miközben barátnője értesítette a rendőröket, ám a támadók végül elszaladtak.   

A rendőrök azonnal megkezdték az elkövetők felkutatását, és 23 óra 4 perckor a Sugovica parton elfogták a négy fős társaság tagjait, akiket a Bajai Rendőrkapitányságra előállítottak.

Egy 18 éves bátyai, valamint egy 18 éves és egy 14 éves bajai lakost csoportosan elkövetett rablás bűntett gyanúja miatt kihallgatták, és bűnügyi őrizetbe vételükre került sor. A banda negyedik tagja nem vett részt a bűncselekményben, ezért tanúként hallgatták ki. A nyomozók előterjesztést tettek a három férfi letartóztatása indítványozására.

<< Vissza az előző oldalra