FIGYELEM!/BEWARE!

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

ATM-eknél tevékenykedő, külföldiekre szakosodott tolvajokra figyelmeztet a Budapesti Rendőr-főkapitányság./The Budapest Metropolitan Police draw attention to thieves specialized on foreigners around ATMs.

A főváros bulinegyedében körülbelül egy éve kezdett elterjedni egy bűncselekménytípus, melynek során az elkövetők bankjegykiadó automatákat használó embereket károsítottak meg. A sértettek minden esetben külföldiek voltak, akik éjszaka vagy hajnalban valamelyik szórakozóhelyre tartottak, illetve onnan jöttek ki. Az elkövetők VII. kerületi ATM-ek környékén szólították le áldozataikat, és a pénzfelvételhez ajánlották fel „segítségüket”. Volt, hogy azt állították: ha magyar nyelvre állítják át az automatát, akkor az nem von le tranzakciós díjat. Más esetekben a pénzfelvétel közben elterelték áldozatuk figyelmét, azt állítva, hogy a gép elromlott, és másik ATM-hez kísérték át a sértettet, így végül ők vehették el a kiadott bankjegyeket. A bűncselekményekkel okozott kár a néhány tízezertől a több százezer forintig terjed.

A bűncselekmények ügyében a Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. Kerületi Rendőrkapitánysága folytat nyomozást. Üzletszerűen elkövetett lopás bűntett, valamint lopás vétség miatt 2022. év vége óta eddig 22 gyanúsítottat hallgattak ki, akik ugyanahhoz az elkövetői körhöz tartoztak. Bár a korábban heti rendszerességgel előforduló bűncselekmények száma érezhetően csökkent, a jelenség nem szűnt meg.

A BRFK óvatosságra int pénzfelvétel közben, és azt kéri, hogy akinek a sérelmére ilyen bűncselekményt követtek el, vagy hasonló módszerrel próbáltak megkárosítani, hívja a 112-es segélyhívószámot!

 

About a year ago a new form of crime appeared in central Budapest (sometimes referred to as party district), where criminals targeted people using cash-point machines. In all cases victims were foreigners visiting clubs or pubs. The offenders approached their victims near ATMs in district 7 and offered their „help” in withrawing cash. Sometimes they claimed that if the language of the machine is set to Hungarian it will not deduct a transaction fee. In other cases the criminals said that the ATM malfunctioned, escorted the distracted victim to another machine and eventually took the cash left in the original ATM themselves. The damage caused by each offence varied from 20 euro to over one thousand euro.

The offences are being investigated by the 7th District Police Station of the Budapest Metropolitan Police. 22 suspects of the same circle of perpetrators have been questioned for theft since the end of 2022. Although the formerly weekly occurances of these offences have dropped significantly, such cases still happen.

The Budapest Metropolitan Police call for awareness when withrawing cash from ATMs. Should you be targeted by this type of crime please call 112.

<< Vissza az előző oldalra