Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az erzsébetvárosi rendőrök őrizetbe vették azt a két nőt és férfi társukat, akik a gyanú szerint a nyílt utcán raboltak ki egy férfit a fővárosban.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. Kerületi Rendőrkapitányság rablás bűntett és súlyos testi sértés bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy két nagykátai nővel és egy férfival szemben, akik a gyanú szerint leütöttek, majd kizsebeltek egy férfit 2022. december 30-án este 7 óra körül a főváros VII. kerületében.

A rendelkezésre álló adatok szerint a két nő szexuális szolgáltatást kínálva ismerkedett meg egy férfival a Keleti pályaudvar területén, amikor is hármasban több üzletbe bementek, ott a sértett vásárolt, majd közös italozás után elindultak a Százház utca irányába, ahol a két nő társa a férfi mögött termett, majd hátulról úgy megütötte, hogy az a földre esett és elvesztette az eszméletét. A két nő ezt követően odalépett a magatehetetlen sértetthez, átkutatták, majd magukhoz vették az iratait és több mint 200 ezer forintot tartalmazó pénztárcáját. A három rabló ez után magára hagyta a vérző fejű férfit, aki a támadás miatt súlyos sérüléseket szenvedett az arcán.
 
A nyomozók azonosították a három feltételezett elkövetőt, majd a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály beosztottjainak segítségével 2023. január 6-án 20 óra 20 perckor a VII. kerületi Bethlen Gábor utcában elfogták R. Angélát, illetve F. Dzsenifert, F. Henriket pedig a Keleti pályaudvar főbejáratánál fogták el, majd mindhármukat a VII. kerületi kapitányságra állították elő. A két nő kabátját és cipőjét lefoglalták, mivel azok megegyeztek az elkövetéskor viselt ruházatukkal. A sértett tárcáját és iratait később megtalálták, így azok visszakerültek hozzá.

A nyomozók a 21 és 22 éves nőket rablás bűntett gyanúja miatt, míg a 23 éves férfit rablás bűntett és súlyos testi sértés bűntett gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, valamint őrizetbe vételük mellett előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. R. Angéla a terhére rótt bűncselekmény elkövetését elismerte, míg F. Henrik a bűncselekményeket csak részben ismerte el. F. Dzsenifer a gyanúsítás tényével szemben panasszal élt, érdemi vallomást pedig nem tett.

<< Vissza az előző oldalra