Forrónyomon

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hiába próbálta nehezíteni a felderítést, az érdi nyomozók néhány óra leforgása alatt azonosítottak és elfogtak egy betörőt.

Egy Sárd utcai ingatlan tulajdonosa kért rendőri intézkedést, miután 2023. március 10-én azzal szembesült, házának egyik ablakát valaki betörte és a szobákban mindent feldúlva jónéhány elektronikai eszközét elvitte. Az áldozat szerint kára elérte a 1,5 millió forintot.

A bűncselekmény elkövetését percre pontosan meg lehetett határozni, mivel a férfi kiiktatta a ház riasztóját, és megrongálta a biztonsági kamerát. Igyekezett megnehezíteni a rendőrök dolgát, gondolta, így nem sikerül majd nekik az azonosítás. Alábecsülte őket.

Az érdi nyomozók nem sokkal később már otthonának ajtaján kopogtattak, lakásán két digitális fényképezőgépet lefoglaltak, amelyek a betörésből származtak.

K. Jánost előállították, kihallgatásán beismerő vallomást tett. Részletesen taglalta az elkövetés mozzanatait, illetve menekülését.

Az Érdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított ellene eljárást.

<< Vissza az előző oldalra