Fülön csípett betörők

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Fél perc alatt több mint négymilliós kárt okoztak egy balassagyarmati telefonboltban.

A Balassagyarmati Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást folytat nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás miatt négy fiúval szemben, akik augusztus 8-án éjszaka betörtek a városban egy telefonboltba.

A 17, 15, 14 és 12 éves fiú előre megtervezte, hogy behatolnak Balassagyarmaton egy telefonokat és kiegészítőket árusító üzletbe. Augusztus 8-án 22 óra után érkeztek, és rövid terepszemle után a 14 és a 15 éves fiatal lett a figyelő. Jelzésükre 17 éves társuk berúgta az oldalajtót, amin bejutva a gyermekkorúval rövid idő alatt nagy értékű készülékeket és némi váltópénzt gyűjtöttek össze, majd távoztak. Félperces ténykedésükkel 800 ezer forint rongálási és 3,5 milliós lopási kárt okoztak. Zsákmányukat másnap reggel mélyen áron alul értékesítették.

A csapatnak már volt tapasztalata a helyszínen, mert a figyelő 14 és 15 éves fiú január elsején már betört ugyanide. Akkor a bejárati ajtó alsó paneljét rúgták be, és két telefont meg pénzt ellopva 200 ezer forint kárt okoztak.

A balassagyarmati rendőrök augusztus 10-én fogták el a három fiatalabb tettest. A 14 és 15 éves tolvajokat előállították a kapitányságra, kihallgatták, majd őrizetbe vették őket. A hatóság elől bujkáló 17 éves fiatalkorú elfogása érdekében a nyomozók körözést adtak ki, amely augusztus 12-én hajnalban vezetett eredményre. Mohorai lakcíméről állították elő, majd kihallgatták és őrizetbe vették.

<< Vissza az előző oldalra