Gazdára leltek a lefoglalt biciklik

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szekszárdi rendőrök visszaadták jogos tulajdonosuknak a lopott kerékpárokat.

Mint arról korábban beszámoltunk, ismeretlen tettes 2022. március 18-án ellopott egy rózsaszínű kerékpárt Szekszárdon egy üzlet elől.  Az adatgyűjtés során egy parkban igazoltattak az egyenruhások egy fiút, aki éppen szerelt egy rózsaszínű bringát és volt nála még egy másik kerékpár is. Elszámoltatása során elmondta, a rózsaszín kétkerekűt egy üzlet mögött találta rossz állapotban és elhozta, hogy megjavítsa. A fekete színűt rokonoktól kapta. A bicajokat a nyomozók lefoglalták, majd a 14 éves fiút előállították és lopás vétség elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki, mely során részben beismerő vallomást tett.

A kerékpárok tulajdonosait keresve felhívást tettünk közzé, melyre a napokban jelentkezett is egy szekszárdi férfi. Elmondása szerint még március közepén az üzlete elől lopta el valaki – az általa felújított – két biciklit.  

A Szekszárdi Rendőrkapitányságon a lefoglalt kerékpárokat kollégáink visszaadták jogos tulajdonosuknak.

<< Vissza az előző oldalra