Gitárral sétált a betörő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Gitárral a kezében sétált egy férfi Edelényben, a rendőrök később gyanúsítottként hallgatták ki.

Az Edelényi Rendőrkapitányság munkatársai láttak a kezében gitárral sétálni egy férfit, akit korábbi ügyekből már ismertek. Nem sokkal később bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy 2017. július 25-én a délelőtti órákban betörtek egy edelényi lakásba, ahonnan főleg műszaki cikket, ékszereket loptak el. A nyomozók kérdésére a sértett elmondta még, hogy egy gitárt is elvittek a tolvajok.

 

A rendőrök rövid idő alatt elfogták a korábban a lopott gitárral a kezében sétáló helyi férfit, illetve két társát, akiket előállítottak az Edelényi Rendőrkapitányságra. A gyanúsítottként kihallgatott három férfival szemben lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a hatóság.

<< Vissza az előző oldalra