Gyanúsítás 7 hónap után

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A monori nyomozók az ügyet nem ejtették, inkább a tettest foglyul. Egy lakásbetörés elkövetőjét vették őrizetbe.

Egy vecsési tulajdonos 2021. november 9-én jelezte a rendőröknek, felújítás alatt álló otthonába az elmúlt három nap alatt valamikor, valaki betört és a fürdőszobából elvitte a kazánt. A lopási és rongálási kár összértéke meghaladta a 650 ezer forintot.

A „valaki” pontosítása időigényesnek bizonyult, de 30 héttel később már névvel, címmel rendelkeztek. A helyszíni szemlén rögzített nyomok elemzése és vizsgálata alapján egy helyi férfiért indultak 2022. június 7-én hajnalban.

A 35 éves, állandó munkahellyel nem rendelkező, alkalmi munkából élő férfi ellen más vagyon elleni bűncselekmény elkövetése miatt is van eljárás folyamatban. Kihallgatásán panaszt tett a gyanúsítás ellen, a terhére rótt bűncselekmény elkövetését tagadta, de érdemben nem vallott.

A rendőrök őrizetbe vételével korlátozták személyi szabadságát, majd kezdeményezték letartóztatását, melyet a bíróság az óta elrendelt. A Monori Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le vele szemben a további eljárást.

<< Vissza az előző oldalra