Gyorsan elfogták a magukat villanyóraleolvasónak kiadó tolvajokat

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A XVIII. kerületi rendőrök gyanúja szerint a klasszikusnak számító trükkel jutottak be egy idős asszony lakásába.

A villanyóra leolvasásának ürügyével jutott be két férfi egy idős nő lakásába 2020. december 7-én napközben. Azt mondták, hogy az alacsony áramfogyasztás miatt a néninek visszafizetés jár, de csak nagyobb címletű bankjegy van náluk. Kifigyelték, hogy az asszony honnan veszi elő a visszajárót, majd egyikük elterelte a figyelmét, társa pedig ellopta a sértett félretett pénzét és egy aranygyűrűt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XVIII. Kerületi Rendőrkapitánysága lopás vétség miatt indított büntetőeljárást. A feltételezett elkövetőket azonosították; Ó. Richárd 33 éves és H. Andor 58 éves budapesti lakosokat még aznap előállították.

A szolgáltatók munkatársai jól beazonosíthatók, céges logóval ellátott munkaruhát viselnek, valamint a gépjárműveken is jól látható az adott szolgáltató logója és neve. A munkatársak rendelkeznek céges igazolvánnyal, készpénzt pedig nem kérnek, és nem adnak vissza a helyszínen.

Az ilyen bűncselekményeket éberséggel előzheti meg. Amennyiben arra gyanakszik, hogy csalók próbálnak bejutni otthonába, hívja azonnal a rendőrséget 112-es telefonszámon!

<< Vissza az előző oldalra