Halálos balesetet okozott

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy 23 éves dunaújvárosi lakos ellen.

Amint arról korábban beszámoltunk, halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2018. május 5-én 4 óra 41 perc körül az M6-os és M8-as autópályák csomópontjában, Baracs térségében. A nyomozás adatai alapján egy 23 éves dunaújvárosi nő Opel típusú személygépkocsival közlekedett az M8-as autópályán a 6-os számú főút felől az M6-os autópálya irányába. Haladása során gépjárműve sebességét nem az út vonalvezetésének megfelelően választotta meg, melynek következtében az autópálya felhajtójában egy erősen jobbra ívelő kanyarban a személyautó lehaladt az úttestről és a szalagkorlátot átszakítva több métert zuhant, majd egy fás-bokros területre csapódott.  A baleset során a személygépkocsiban utasként helyet foglaló 25 éves dunaújvárosi férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, míg az Opel vezetője súlyos sérülést szenvedett.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat átadta az ügyészségnek. 

<< Vissza az előző oldalra