Halált okozó testi sértés – befejezték a nyomozást
A budapesti rendőrök lezárták a nyomozást a férfi ellen, aki olyan súlyosan bántalmazta párját, hogy belehalt sérüléseibe.
A Budapesti Rendőr-főkapitányságon 2022. január 17-én nyomozást rendeltek el, mivel a rendelkezésre álló adatok szerint egy mongol állampolgár VI. kerületi lakásukban előzetes szóváltást követően olyan súlyosan bántalmazta barátnőjét, hogy belehalt sérüléseibe. A bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit a nyomozók a helyszínen elfogták, majd halált okozó testi sértés bűntett meglapozott gyanúja miatt kihallgatták.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztályának nyomozói a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, a keletkezett iratokat a napokban átadták az illetékes ügyészség részére.