Hamis a jogsi

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Schengeni busszal szűrték ki a hamisított vezetői engedélyt.

A somogyi rendőrök 2014. március 18-án 14 óra 40 perckor - Schengen busz bevonásával - a 68-as számú főúton a forgalom ellenőrzése során hamisított okmányt fedeztek fel.

A személygépjárműben három személy utazott. A jármű vezetője F. Krisztián kutasi lakos átadta a saját nevére kiállított vezetői engedélyt. Az ellenőrzés során a vezetői engedély orvosi érvényességét jelölő számsor gyanússá vált, a karakterek elmosódottak voltak. Ekkor a rendőrök további ellenőrzést hajtottak végre a Schengen buszban található okmányvizsgálóval, amely használatával jobban láthatóvá vált, hogy az okmányon jogtalan változtatás történt. A vezetői engedély orvosi érvényességének dátuma az ellenőrzést megelőzően ismeretlen eszközzel átírták.

Az egyenruhások a 31 éves járművezetőt - közokirat-hamisítás bűntett elkövetésének gyanúja miatt - elfogták és előállították a Barcsi Rendőrkapitányságra, ahol - szabadlábon hagyása mellett - gyanúsítottként hallgatták ki, ellene közokirat- hamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.

 

<< Vissza az előző oldalra