Hamis ajánlások

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy nőt és egy férfit, akiket a 2026-os országgyűlési választáson hamisított ajánlásokkal vettek képviselőjelölti nyilvántartásba.

A Nemzeti Választási Iroda feljelentése alapján a választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény gyanúja miatt indított eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya (BRFK GBEFO).

A rendelkezésre álló adatok alapján a 2026-os országgyűlési választáson részt vevő egyik párt két jelöltjének ajánlóívein olyan személyektől is szerepelt aláírás, akik saját elmondásuk szerint nem adtak ajánlást az adott jelöltnek, az aláírásuk a tudtuk és beleegyezésük nélkül került az ajánlóívre. Az egyik jelölt ajánlóívein ráadásul 12 olyan személy aláírása is fellelhető volt, akik az ajánlásgyűjtés idején már nem éltek. 

 

Az ajánlások alapján a jelölteket a választási bizottság nyilvántartásba vette.

 

A BRFK GBEFO nyomozói a nőt és a férfit a választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. Vallomást nem tettek, mindketten szabadlábon védekeznek.

<< Vissza az előző oldalra