Hamis rendszámmal ételfutárkodott

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Fennakadt a rendőri rostán a Suzuki, a sofőr tagadja bűnösségét.

Simontornya belterületén igazoltatta kollégánk 2022. március 2-án 12 óra 50 perc körüli időben egy fehér Suzuki vezetőjét. A 24 éves tolnanémedi férfi a személyes iratain kívül átadta a gépkocsi papírjait is. Ezek ellenőrzése során derült ki, hogy a forgalmi engedélyt és a rendszámtáblákat egy másik Suzukira adták ki. Ezeket a rendőrök le is foglalták. A sofőrt előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki. Tagadta, hogy tudta volna azt, hogy az autóval nincs minden rendben. Elmondta, hogy ételfutárként dolgozik egy simontornyai vállalkozásban, amelynek a tulajdonosa egy sáregresi férfi. Az autót tőle vette át használatra, azon és a hozzá tartozó iratokon ő nem változtatott semmit sem.

kép

Az ügyben a Tamási Rendőrkapitányság egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetése miatt folytatja a nyomozást, melyben a tulajdonos felelősségét is vizsgálják.

<< Vissza az előző oldalra