Hazahozták a „keresztanyut”

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A fővárosi rendőrök gyanúja szerint az Írországban elfogott nő vezető szerepet játszott egy unokázós bűnszervezetben.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. Kerületi Rendőrkapitánysága zsarolás és más bűncselekmények gyanúja miatt folytat eljárást egy 37 éves nő és társai ellen, akik a rendelkezésre álló adatok szerint 2020. augusztus 31. és október 20. között négy alkalommal ejtettek tévedésbe idős embereket, hogy tőlük pénzt, illetve ékszereket csaljanak ki.

Az időskorú sértetteket általában Cs. Ildikó hívta fel telefonon keresztül az Egyesült Királyságból, mint a hívott fél hozzátartozója. Azt a történetet adta elő, hogy bajba került, fogva tartják, esetleg tartozást halmozott fel, és a biztonságát csak pénzzel válthatják meg. Előfordult, hogy helyette vagy nyomatékosításként K. György nevű társa beszélt a sértettekkel, aki azt a látszatott erősítette meg, hogy a nőnek komoly baja fog esni, ha nem teljesítik az anyagi követelést.

A bűncselekmények során a szervezet összesen több mint 6 millió forint kárt okozott. A megszerzett pénzt és ékszereket, amelyeket magyarországi társaik vettek át a becsapott idősektől előre megbeszélt helyszíneken, szétosztották és eljuttatták a külföldi tagok részére is.

Cs. Ildikót a nyomozók azonosították, majd Írországban elfogták, és a NEBEK Interpol Iroda együttműködésével 2022. április 26-án éjszaka hazahozták Budapestre. A BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály nyomozói a nőt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren várták, és még aznap este átadták a XXI. Kerületi Rendőrkapitányság munkatársai részére. Az asszonyt zsarolás és háromrendbeli csalás bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amit a bíróság elrendelt.

<< Vissza az előző oldalra