Hazudott a rablásról

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hatóság félrevezetése miatt indul eljárás egy 21 éves salgótarjáni férfi ellen, aki kitalálta a sérelmére elkövetett rablás történetét.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2022. július 23-án 19 óra 22 perckor érkezett bejelentés, miszerint Salgótarján egyik buszmegállójában három ismeretlen személy egy 21 éves férfit késsel megfenyegetett, megvert, majd tőle 95.000 forint készpénzt és egy baseball sapkát vett el.

A salgótarjáni nyomozók ellenőrizték az elhangzottakat, de semmi nem támasztotta alá, hogy amit a 21 éves fiatalember elmondott, megtörtént volna. Több kérdést is feltettek neki, amely során önmagával ellentmondásokba keveredett, majd végül beismerte, hogy nem mondott igazat. A salgótarjáni lakos a kihallgatása során elmondta, hogy az élettársa úgy tudta, hogy az elmúlt napokban dolgozni volt és a munkájáért pénzt is kap. A férfi azonban nem járt dolgozni, így fizetést sem kapott, ezért találta ki a sérelmére elkövetett rablást. A beszerzett adatok elemzése és a nyomozati cselekmények elvégzése során megállapítást nyert, hogy a salgótarjáni lakosnál pénz nem is volt és a baseball sapkáját tőle senki nem vette el, azt ő rejtette el a közelben, amit a nyomozók a férfi által megmutatott helyen meg is találtak. A rendőrök megállapították, hogy a salgótarjáni lakos cselekményével félrevezette a hatóságot, és sérelmére nem követtek el sem rablást, sem más bűncselekményt.

A rendőrök a férfival szemben hatóság félrevezetése vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítanak büntetőeljárást.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy aki a hatóságnál büntetőeljárás alapjául szolgáló olyan bejelentést tesz, amelyről tudja, hogy valótlan a hatóság félrevezetése vétség miatt alapesetben két évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

 

<< Vissza az előző oldalra