Hétköznapi nyomravezető

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A budaörsi rendőrök egy jelentéktelennek tűnő tárgyat találtak egy pátyi betörés helyszínén: zacskózták és megvizsgáltatták az öngyújtót, majd elfogták tulajdonosát. A 47 éves férfi a gyanú szerint két családi házba is betört a településen, ékszereket, fényképezőgépeket és pénzt lopott.

Egy lakásbetörést jelentettek 2021. augusztus 21-én este: valaki létrát támasztott a ház falához, befeszítette az ablakot, az egyik szobából ékszereket és pénzt vett magához, majd amikor a tulajdonos hazaérkezve megzavarta a további kutatást, elmenekült. A helyszíni szemlén a technikusok egy földön heverő öngyújtót találtak, ami a lehetséges bizonyítékok közé került.

A nyomozáshoz időközben egy másik betörést is társítottak, 2021 júniusában egy házból fényképezőgépeket lopott az az akkor még ismeretlen elkövető, aki benyomva az egyik ablakot jutott a lakrészbe. Erős volt a gyanú, hogy a két ügy egy tetteshez köthető.

A rendőrök 2022. március 7-én indultak Bicskére, a 47 éves célszemélyt elfogták, előállították. Kihallgatásán beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy zsákmányain azóta jóval áron alul túladott.

V. János ellen lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya.

<< Vissza az előző oldalra