Idős nagymamáját fenyegette és rabolta ki
A salgótarjáni rendőrök befejezték a rablás miatt folytatott büntetőeljárás vizsgálati szakaszát.
A 75 éves asszony 31 éves, kedvenc unokáját fogadta be salgótarjáni lakásába 2025 nyarán, aki zűrös életet élt, és kicsúszott lába alól a talaj. Az unoka azonban nem hagyott fel bűnös viselkedésével. Rendszeresen kábítószert fogyasztott, amitől kiszámíthatatlanul és agresszívan viselkedett. Függősége folyamatos pénzszerzésre és drogvásárlásra ösztönözte, ami eleinte kisebb lopásokban (használati tárgyak, 10-20 ezer forint értékben) nyilvánult meg. Nagymamája lakásából minden mozdíthatót elvitt és eladott, és az így szerzett pénzt kábítószerre fordította. Azonban nem elégedett meg ennyivel, folyamatosan lelki terror alatt tartotta, fenyegette rokonát. Október 25-én pénzéhsége és függősége erőszakba torkollott. Életerős unokája az ágyra szorította a védekezésre képtelen nőt, és pénz követelt tőle, majd el is vette. Összesen 125 ezer forint anyagi kárt és mérhetetlen lelki sérelmet okozott jótevőjének.
A feljelentést követően a Salgótarjáni Rendőrkapitányság munkatársai elfogták, előállították, és a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére folytatólagosan elkövetett rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették. Kábítószer birtoklása miatt is felelnie kell a férfinak: a szekértői vélemény szerint drog volt a szervezetében elfogásakor. A nyomozó hatóság a bűnismétlés és a tanúk befolyásolásának veszélye miatt kezdeményezte a férfi letartóztatását, amit a bíróság elrendelt és az eljárás teljes ideje alatt fenntartott.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a napokban fejezte be az eljárást, és az iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az ügyészségre.