Iharosberényi szurkálás

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Iharosberényi férfiak vitája súlyos, életveszélyes sérülésekkel zárult. A nyomozók a szurkálót őrizetbe vették.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság eljárást indított 2014. március 14-én életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy iharosberényi férfi ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján 2014. március 14-én 16 óra 30 perc és 16 óra 40 perc közötti időben Iharosberény település közterületi részén előzetes szóváltást követően egy 54 éves helyi férfi késsel - két alkalommal - megszúrt egy szintén helyi férfit. A sértett – az előzetes orvosi vélemények alapján - nyolc napon túl gyógyuló súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A rendőrök O. Antalt elfogták és előállították a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságra, ahol – őrizetbe vétele mellett - gyanúsítottként hallgatták ki és kezdeményezték előzetes letartóztatását.


 

<< Vissza az előző oldalra