Ipari munkagépeket loptak kétmillió forint értékben – az egyik elkövetőt elfogták a budapesti rendőrök

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A feltételezett elkövetők hajnalban betörtek egy I. kerületi építkezésre, és ellopták a nagy értékű munkagépeket.​

A gyanú szerint ismeretlen tettesek 2020. szeptember 26-án hajnalban megjelentek egy Budapest I. kerületi építkezésnél, lefeszítették a lakatot a kerítésről, majd az építkezési területen belül feltörték az egyik tároló konténert. Az elkövetők a konténerben tárolt ipari munkagépeket bepakolták az autójukba, és elhajtottak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság I. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói kamerafelvételek alapján azonosították a bűncselekmény egyik feltételezett elkövetőjét, V. Gyulát, akit 2020. október 15-én délután egy ferencvárosi bevásárlóközpont parkolójában elfogtak. A rendőrök a férfit őrizetbe vették, és lopás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozók az ellopott gépek egy részét megtalálták és lefoglalták. A férfi társainak felkutatása folyamatban van.

Az I. kerületi rendőrök előterjesztést tettek V. Gyula letartóztatásának indítványozására; a bíróság 2020. október 18-án elrendelte a férfi bűnügyi felügyeletét.

 

<< Vissza az előző oldalra