Ismerősük beleegyezése nélkül vitték el az autót Debrecenben – a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki őket

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozók elfogták azt a két férfit, akik a megalapozott gyanú szerint egyik barátjuk autójával akartak hazamenni Nagyrábéra.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást két nagyrábéi lakossal szemben. A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak egyik ismerősükkel jöttek be Debrecenbe bulizni 2020. szeptember 24-én 20 óra körül. A sértett, amikor otthagyta a két férfit a nyitott autónál, ők beültek abba, majd - a barátjuk beleegyezése nélkül - haza akartak azzal menni.

A bejelentést követően a nyomozók egy közeli utcában igazoltatták a jármű vezetőjét. A rendőrök sofőrrel szemben alkoholszondát alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott. Az ellenőrzés során az is kiderült, hogy a 26 éves férfinek nem volt jogosítványa. A feltételezett elkövetőket előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki őket. Mindketten beismerő vallomást tettek.

<< Vissza az előző oldalra