Ittas sofőrök állhatnak bíróság elé

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Három ittasan volán mögé ülő sofőrrel szemben indított ügy vizsgálatát fejezte be a napokban a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság.

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányságnak elsődleges feladatai közzé tartozik többek között a közlekedés biztonságának megteremtése. Közúti ellenőrzések során szűrték ki a rendőrök azokat a járművezetőket, akik vezetés megkezdése előtt szeszesitalt fogyasztottak. A járőrök egy-egy férfit Ormosbányán és Sajószentpéteren, valamint egy motorost Kazincbarcikán emeltek ki a forgalomból. A sofőrökkel szemben a hatóság a járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárásokat.

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.

ellenőrzés

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet elfogadhatatlan kockázatot vállal, és ezzel utastársait, a közlekedésben szabályosan résztvevők és más személyek életét, testi épségét veszélyezteti! Az ittas állapotban elkövetett járművezetés eljárást von maga után.

<< Vissza az előző oldalra