Ittasan, bedrogozva okozott balesetet
A Nógrád megyei nyomozók befejezték a segítségnyújtás elmulasztása miatt indított eljárást egy 45 éves, a vezetéstől eltiltott férfi ellen, aki elrohant a balesetet követően.
Salgótarjánban, a Nagymező úton haladt egy személyautó Vizslás irányából 2025. augusztus 15-én délben. A sofőr egy jobbkanyarban áttért a másik sávba, majd egy szemből érkező gépkocsinak ütközött, amely felborult, a vezetője pedig megsérült. A baleset okozója hátrahagyta mozgásképtelen autóját, és futva menekült el, nem nyújtott segítséget a sérült személynek.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály Salgótarjáni Alosztályának vizsgálója az adatok és a kamerafelvételek alapján azonosította a gépkocsi-tulajdonos ismerősi körébe tartozó okozót, akit munkatársaink a lakásán fogtak el, majd előállítottak a kapitányságra. A 45 éves salgótarjáni férfi alkoholt és kábítószert fogyasztott a baleset előtt, ráadásul korábban eltiltották a járművezetéstől. Ennek ellenére – több kamera is rögzítette – rendszeresen autózott.
A napokban zárták le a segítségnyújtás elmulasztása, kábítószer birtoklása, járművezetés bódult állapotban és az eltiltás hatály alatt gyanúja miatt folytatott eljárást, és az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az ügyészségnek. Más bűncselekményekért már letartóztatták a férfit.