„Jó nagy hülyeséget csináltam, de kellett a pénz”

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A csepeli rendőrök befejezték a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint magát egy ház tulajdonosának kiadva albérletet kínált, megkárosítva így egy párt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. Kerületi Rendőrkapitányság kisebb kárt okozó csalás vétség megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást. Az elkövető egy csepeli ház előtt elegyedett szóba egy párral, akik éppen albérletet kerestek. A férfi a ház tulajdonosaként mutatkozott be, és felajánlotta, hogy az ingatlant kiadja nekik. A párnak megtetszett az ajánlat, és még aznap bérleti szerződést kötöttek a férfival.

Kétszázezer forintot adtak át, megkapták a kulcsokat, és beköltöztek. Csak pár nappal később derült fény a csalásra, amikor a valódi tulajdonos kérdőre vonta őket. Kiderült, hogy becsapták őket: a bérbeadónak semmi köze nem volt a házhoz, csak azért volt kulcsa, mert a zárat korábban lecserélte.

A csepeli rendőrök azonosították és elfogták a feltételezett elkövetőt. A férfit kisebb kárt okozó csalás vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A 34 éves B. Attila beismerő vallomásában azt mondta, hogy jó nagy hülyeséget csinált, de kellett a pénz.

A csepeli nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, az ügy iratait átadták az illetékes ügyészségnek.

<< Vissza az előző oldalra