Jobbkormányos zsákmány

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy kiskunfélegyházi férfi úgy gondolta, az angol felségjelzésű kocsi pont jó lesz alkatrésznek. De nem számolt a helyi nyomozókkal.

 

Egy Angliában élő román állampolgár egy személyautóhoz kapcsolt lakókocsival indult el a szigetországból hazájába. Az M5-ös autópályán azonban elromlott a kocsi, ezért a járműszerelvényt autómentővel vontatták el egy kiskunfélegyházi parkolóba. A férfi gondoskodott arról, hogy az utastérben értéket ne hagyjon, illetve megfelelően lezárta a tulajdonát, majd visszament Romániába azért, hogy fuvart intézzen a meghibásodott járműhöz.

Amikor azonban visszaérkezett a városba, a kocsinak már csak hűlt helyét találta. A rendőrségi bejelentés után a nyomozók azonnal adatgyűjtésbe kezdtek: feltérképezték a környék térfigyelő kameráit és megszerezték az azokon tárolt felvételeket, amelyeken látható volt, hogy egy ismeretlen feltöri az autót, majd egy vontatóval – társa segítségével – elvitte azt a parkolóból. A rendőrök követték a kocsi útját, amit aztán egy közeli tanyán találtak meg.

A tolvajt – egy 65 éves helybéli férfit – a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának a munkatársai őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.

<< Vissza az előző oldalra