Jogsi nélkül, ittasan, nem jutott sokáig

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bonyhádi rendőrök előállították azt az 51 éves helyi férfit, aki alkohol hatása alatt közlekedett autójával a városban vasárnap este.

Az egyenruhások február 20-án az esti órákban állítottak meg egy autót Bonyhádon. Az 51 éves sofőr adatainak ellenőrzése során a rendőrök megállapították, hogy 2018-ban bevonták a jogosítványát ittas járművezetés miatt. A férfinak utánképzésen kellett volna részt vennie, hogy a vezetői engedélyét visszakapja, de ezt nem tette meg. A járőrök a sofőrrel szondát is fújattak, mely pozitív értéke mutatott. Emiatt előállították további mintavételre, mely megerősítette az ittasság gyanúját. Az 51 éves férfival szemben ittas járművezetés vétség miatt büntetőeljárást, az engedély nélküli vezetés miatt pedig szabálysértési eljárást indítanak a bonyhádi rendőrök.

Az elmúlt időszakban Tolna megyében megnövekedett az ittas vezetők száma. Mint ismeretes, Magyarországon a legcsekélyebb alkoholfogyasztás sem megengedett a vezetés megkezdése előtt. Ennek oka, hogy a különböző közlekedésbiztonsági kísérletek egyértelműen bebizonyították, hogy a kis mértékű alkoholfogyasztás is kedvezőtlenül befolyásolja az észlelési- és reakcióidőt, azaz hátrányosan hat a vezetési képességre.

Az alkohol járművezetésre gyakorolt hatása témakörében végzett kísérletek egyértelműen bebizonyították, hogy:

  • A kialvatlanság vagy fáradtság állapotában elfogyasztott egészen kis mennyiségű alkohol nagy mértékben növeli a járművezetés közbeni elalvás veszélyét.
  • Alkoholfogyasztás hatására jelentően romlik a sávtartás pontossága, nagyobb lesz a sávelhagyások száma a józan állapothoz képest.
  • Az ittas vezetők sokkal nehezebben képesek megítélni az út melletti tárgyak, az úton elhaladó autók relatív távolságát.
  • Az alkoholfogyasztás hatására jelentősen romlik az agy által vezérelt feladatok összehangoltsága is:
    • A szemmozgások lelassulnak. A pupilla képtelen alkalmazkodni a megváltozott fényviszonyokhoz, a látótér beszűkül. Ez azonban nem tudatosul a gépjárművezetőben, ezért különösen veszélyes.
    • A mozgások pontatlanabbá válnak, romlik a jármű apró kitéréseinek észlelése.
    • Könnyen bekövetkezhet az egyensúly elvesztése.
    • Túlméretezett és gyakran megkésett kormánykorrekciók lesznek jellemzőek.
    • A reakcióidő meghosszabbodik, nő a hibás döntések száma, csökken a felelősségérzet.

A baleseti kockázat az alkohol hatására hatványozottan növekszik. Az ittas vezető potenciális veszélyforrássá válik a közlekedésben.

<< Vissza az előző oldalra