Jókor voltak jó helyen a járőrök

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az egyenruhások egy rablást akadályoztak meg Debrecenben. A 32 éves elkövető bűnügyi őrizetbe került.

A rendőrök 2020. október 2-án 23 óra körül járőröztek Debrecenben, a Kishegyesi úton, amikor egy bevásárlóközpont bejáratánál azt vették észre, hogy egy férfi többször a földre lök egy nőt. Azonnal odamentek hozzájuk, és a nő elmondta nekik, hogy a támadója el akarja lopni a táskáját. Az egyenruhások elfogták a 32 éves helyi lakost, akit előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, majd bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

A nyomozás adatai szerint a sértett a bevásárlóközpont bejáratánál várakozott, amikor a gyanúsított odalépett mellé, felvette a táskáját földről és egyszerűen elsétált vele. A fiatal nő utánament, megfogta a táskát és próbálta visszaszerezni, azonban támadója többször is ellökte őt. Az egyenruhások ekkor érkeztek oda hozzájuk és elszámoltatták a férfit.

A Debreceni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a férfival szemben.

 

<< Vissza az előző oldalra