Kábítószer a járműben

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Új pszichoaktív anyagot találtak a marcali rendőrök helyi fiataloknál.

A marcali egyenruhások 2014. április 10-én Somogyszentpált és Kéthelyt összekötő úton ellenőriztek egy járművet és a benne utazó személyeket. Az ellenőrzés alkalmával a személygépjárművet átvizsgálták, megy utasteréből több, új pszichoaktív anyag került elő. A húszas éveikben járó marcali lakosokat a rendőrök elfogták és előállították a Marcali Rendőrkapitányságra, ahol a velük szemben alkalmazott kábítószer gyorsteszt pozitív eredményt mutatott.

A 20 éves S. Gábor Bencét és a 22 éves P. Róbert Miklóst - szabadlábon hagyásuk mellett - gyanúsítottként hallgatták ki, ellenük kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást. 

A fiatalemberek kihallgatása alkalmával kiderült, hogy kitől vásárolták az új pszichoaktív anyagot, így a nyomozók Á. Alex 21 éves helyi lakost elfogták, akinek otthonában házkutatást hajtottak végre. A bűncselekménnyel összefüggésbe hozható eszközöket, anyagokat találtak, melyeket az eljárás keretében lefoglaltak. Á. Alexet előállították a rendőrkapitányságra, ahol - szabadlábon hagyása mellett gyanúsítottként hallgatták ki új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

<< Vissza az előző oldalra