Kábítószer-kereskedőt is elfogtak a belvárosi akcióban

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Komplex bűnügyi és rendészeti ellenőrzést tartottak pénteken éjszaka Budapest V., VI., VII. kerületében a fővárosi rendőrök és a társhatóságok.

 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrei a Készenléti Rendőrség, a Katasztrófavédelmi és Polgárőr Egyesület, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, az Erzsébetvárosi Rendészeti Igazgatóság, az Erzsébetvárosi Önkormányzat, Belváros-Lipótváros Önkormányzata, a Belváros-Lipótváros közterület-felügyelet,​ valamint a Budapesti Közlekedési Központ munkatársaival közösen komplex bűnügyi és rendészeti ellenőrzést tartottak 2023. január 20-án 20 órától 21-én reggel 6 óráig a főváros V., VI. és VII. kerületében.
 
Az akció kiterjedt a kábítószerrel összefüggő bűncselekmények elkövetőinek felderítésére, a lopások, a garázda jellegű, valamint a prostitúcióhoz kapcsolódó jogsértések megelőzésére, illetve az ittas, bódult járművezetők, szabálytalan közlekedők – köztük a taxisok – kiszűrésére is. A hatóságok nemcsak a közterületek biztonságára fókuszáltak: ellenőriztek több szórakozóhelyet is.
 
A rendőrök több mint 500 igazoltatást végeztek, elfogtak, illetve előállítottak tizenkét embert: kábítószer birtoklása, körözés, ittas járművezetés, rongálás, valamint járművezetés tiltott átengedése miatt.
 
Az akció során 318 gépjárművet ellenőriztek, 205 esetben alkoholszondát is alkalmaztak, amely három alkalommal mutatott pozitív eredményt, így eljárás is indult. Közlekedési szabálysértések miatt 15 esetben szabtak ki közigazgatási, illetve helyszíni bírságot – többek között tilos jelzésen áthaladás, behajtási tilalom figyelmen kívül hagyása, záróvonal átlépése, lejárt műszaki engedély, kötelező felelősségbiztosítás vagy rendszámtábla hiánya miatt.
 
Az egyik VII. kerületi szórakozóhelyen a rendőrök kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt elfogtak egy 52 éves, magyarországi tartózkodási engedéllyel rendelkező szír állampolgárt. A nyomozók összesen bruttó 165 gramm különböző kábítószergyanús port és tablettákat foglaltak le. Az elsődleges szakértői vélemény a már bevizsgált anyagról megállapította, hogy kokain. A férfit a Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. Kerületi Rendőrkapitányságon gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. A fogyasztóknak kábítószer birtoklása miatt kell felelniük, ők szabadlábon védekezhetnek.
 
Hasonló komplex ellenőrzésekre rendszeresen lehet számítani a fővárosban.​

<< Vissza az előző oldalra