Kamera buktatta le a kameratolvajokat

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság eljárást folytat nagyobb értékre elkövetett lopás bűntette miatt két személy ellen.

Október 13-án 21 óra 30 perckor Mosonmagyaróváron, a sértett lakóhelye előtt álló gépkocsijából kamerákat és objektíveket vittek el. A lopással okozott kár meghaladta az egymillió forintot. Amikor a sértett észrevette ezt, értesítette a rendőrséget, közreműködésével azonosították a tolvajok mozgását, útvonalát.

Az információk és kamerafelvételek alapján, a kapitányság szolgálaton kívüli munkatársa felismerte az egyik elkövetőt, így őt és társát is eljárás alá vonták, kihallgatásuk 48 órán belül megtörtént. A cselekmény elkövetését mindketten beismerték. Elmondásuk szerint az eltulajdonított tárgyakat rövid időn belül, töredék áron értékesítették Budapesten és a kapott pénzt felélték.

Az eljárást a gyanúsítottak őrizetbe vétele, majd letartóztatása mellett folytatják, mivel terhükre több hasonló bűncselekmény is felróható.

A nagy értékű kamerákat és objektíveket a rendőrök sértetlen állapotban megtalálták, majd visszaadták a tulajdonosának.

<< Vissza az előző oldalra