Két autót is feltört

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hevesi rendőrök néhány napon belül elfogták a 25 éves helyi férfit.

A Hevesi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást egy helyi lakos ellen.

A nyomozás adatai alapján a 25 éves férfi 2022. március 11-én 16 óra 45 perc és március 12-én 10 óra között két parkoló autót is feltört Heves belterületén, majd ellopta azok akkumulátorát, illetve az egyik jármű utasteréből egy pár cipőt is elvitt.

A rendőrök az adatgyűjtést követően azonosították a bűncselekmény elkövetésével összefüggésbe hozható M. Istvánt, akit 2022. március 17-én otthonában elfogtak és gyanúsítottként hallgattak ki. Továbbá a nyomozók megtalálták az ellopott akkumulátorokat is, melyeket visszaadtak a tulajdonosoknak.

 

<< Vissza az előző oldalra