Két nap alatt felgöngyölítették

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hajdú-bihari rendőrök erőfeszítéseinek köszönhetően 48 órán belül azonosítottak egy férfit, aki a gyanú szerint agyonverte áldozatát Mikepércsen.

Bejelentés érkezett a rendőrségre július 14-én délután arról, hogy Mikepércs, Vénszőlőskertben találtak egy mumifikálódott holttestet. A halálesettel összefüggésben a rendőrök szakértők bevonásával eljárást indítottak, a boncolás során pedig másnap kiderült, hogy az ismeretlen halálát idegenkezűség okozhatta. Az elhunyt pontos azonosítása jelenleg is folyamatban van.

A hajdú-bihari rendőrök ezt követően tanúkat, nyomokat kutattak, és apró információmorzsák alapján rövid időn belül eljutottak egy férfihez, akit kapcsolatba lehetett hozni a bűncselekmény elkövetésével. A 34 éves mikepércsi lakost július 16-án már a rendőr-főkapitányságon hallgatták ki gyanúsítottként, részletes beismerő vallomást tett.

Mint kiderült, a férfi közösen italozott a barátjával egy szőlőskerti ingatlanban még 2025-ben, egy téli estén. Vita alakult ki közöttük, majd úgy megverte, hogy az ismerőse belehalt a sérüléseibe. Az elkövető ezt követően egy romos, elhagyatott épületnél elrejtette a holttestet.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága halált okozó testi sértés bűntett miatt indított eljárást. A nyomozók 34 éves férfit bűnügyi őrizetbe vették, a bíróság pedig július 18-án a letartóztatásáról döntött.

<< Vissza az előző oldalra