Két újabb szegedi orvos és egy szintén szegedi cégvezető is gyanúsított a cipős ügyben

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

Velük együtt összesen már 44 fővel szemben folyik büntetőeljárás költségvetési csalás miatt. A gyógyászati segédeszközökre jogosulatlanul visszaigényelt állami támogatásokkal kapcsolatos nyomozásokat tizenkét nyomozócsoport folytatja. Most a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság realizált. 

Ahogy arról már többször kommunikáltunk, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodánál (KR NNI) még tavaly ősszel indult büntetőeljárás a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) feljelentése alapján gyógyászati segédeszközökre elkövetett költségvetési csalás miatt. A szerteágazó ügycsoport nyomozásába a KR NNI-n túl már több vármegyei rendőr-főkapitányság is becsatlakozott, így összesen már tizenkét nyomozócsoport dolgozik ezen ügyeken, az NVSZ-szel közösen.

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányságon is több büntetőeljárás van folyamatban ebben az ügycsoportban. Egy szegedi ortopédeszközöket gyártó cég a nyomozók által beszerzett bizonyítékok alapján 2018 és 2022 között összesen közel 100 millió forint állami támogatást igényelt vissza jogosulatlanul az általa legyártott gyógyászati segédeszközök után. Mindezt az illegális tevékenységet a kft. ügyvezetője irányította úgy, hogy három orvost is beszervezett az ügyletbe. Ők voltak azok, akik közreműködtek a visszaigénylésekben azzal, hogy orvosi vényekre különböző ortopéd termékeket írtak fel úgy, hogy általában a beteget meg sem vizsgálták, tekintve, hogy a gyógyászati segédeszközre szüksége sem volt. A csapat egyértelműen arra törekedett, hogy minél nagyobb haszonra tehessen szert.

A nyomozás arra is fényt derített, hogy volt olyan szociális intézmény, ahol a padláson zsákszámra álltak a legyártott és a gondozottak nevével ellátott, ugyanakkor számukra szükségtelen eszközök, melyek nagy része nem is megfelelő minőségben lett legyártva. Ezen termékek között voltak ülőkorzettek, chenaeu-k (vagyis fűzők), járógépek, járókeretek, kerekesszékek, rollátorok, illetve botok.

A fenti orvosok egyike kapcsolatban állt egy másik, kisebb szegedi céggel is, amely szintén gyógyászati segédeszközöket gyártott. Náluk is többször előfordult, hogy jogosulatlanul igényeltek vissza állami támogatásokat.   

Összehangolt akcióban a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság, a KR NNI és az NVSZ nyomozói 2023. május 23-án kora reggel elfogtak a fenti orvosok közül kettőt, valamint a kisebb szegedi cég ügyvezetőjét. Lakásaikban, valamint a kft. telephelyén pedig kutatásokat hajtottak végre, és lefoglaltak minden releváns iratot, illetve eszközt, valamint készpénzt.

A két orvost, valamint az ügyvezetőt – előállításukat követően – gyanúsítottként hallgatták ki költségvetési csalás miatt, majd a két orvost bűnügyi őrizetbe vették, míg a kisebb cég vezetője szabadlábon védekezik. Rajtuk kívül gyanúsítottként hallgatták ki az ügyben érintett harmadik orvost is, aki a Győr-Moson-Sopron vármegyei nyomozócsoportnál folyamatban lévő ügyben már szintén gyanúsított, és jelenleg letartóztatásban van. Az illegális tevékenységet irányító és a három orvossal kapcsolatban álló nagyobb cég vezetőjét is meggyanúsították. A férfi jelenleg bűnügyi felügyelet alatt áll, tekintve, hogy ő meg a Baranya vármegyei nyomozócsoportnál folyamatban lévő ügyben lett már korábban gyanúsítottként kihallgatva.     

A cipős akták hónapról hónapra egyre terjedelmesebbek. A most elfogott három személlyel együtt az ügycsoportnak mára 44 gyanúsítottja van: 18 orvos, 14 cégvezető, 9 alkalmazott és 3 orvosi asszisztens. Jelenleg a két őrizetben lévő orvos mellett a visszaélések miatt tizenöten vannak letartóztatásban, tizenegyen bűnügyi felügyelet alatt állnak, míg a többiek szabadlábon védekeznek.

 

Az ügycsoportban kiadott eddigi közleményeink:

https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/meg-harom-szemellyel-bovult-a-cipos-ugyben

https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/mar-tobb-mint-ketmilliard-forint-a-cipos-ugyben

https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/racs-moge-kerultek-a-cipos-ugy-debreceni-szalanak

https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/tovabbgyuruzik-a-cipos-ugy

https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/mar-32-gyanusitottja-van-a-cipos-ugynek

https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/racs-moge-kerultek

https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/meg-ket-szegedi-orvost-gyanusit-a-kr-nni

https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/orvosok-es-cegvezetok-letartoztatva

https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/orszagos-razzia-zajlott-a-gyogyaszati

https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/ujabb-orvos-letartoztatasban-koltsegvetesi-csalas

https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/koltsegvetesi-csalas-miatt-orvosok-asszisztensek

<< Vissza az előző oldalra