Kifosztás miatt felelhet
A debreceni nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.
Egy 69 éves debreceni lakos 2022. február 11-én tett feljelentést a rendőrségen, hogy lakásából eltűnt a nyugdíja, amit aznap vett ki számlájáról. A gyanú hamar alkalmi ismerősére terelődött, akivel pár nappal előbb ismerkedett meg. Már az első találkozás során kiderült, hogy a férfi hamarosan megkapja a nyugdíját. A pénz érkezésének napján a nő újabb találkozót kért, ami létre is jött. Együtt vették le a számláról a pénzt, majd felmentek a férfi lakásra, ahol iszogattak. A gyanúsított kihasználta, hogy áldozata elaludt, élt a lehetőséggel és kifosztotta a férfit.
A nyomozók 2022. február 21-én furtai otthonában fogták el az asszonyt. Gyanúsítotti kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amit a Debreceni Járásbíróság elrendelt.
A jelenleg is letartóztatásban lévő 40 éves nővel szemben a Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja folytatta le az eljárást. A hatóság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és a keletkezett iratokat megküldte az ügyészségnek.