Kihasználta a nőt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Lenti Rendőrkapitányság munkatársai őrizetbe vettek egy férfit.

Egy ismeretlen személy 2021 novemberében magához édesgette a zavart elmeállapotú, térben és időben tájékozódni képtelen 65 éves petrikereszteúri nőt, akit tévedésbe ejtve rábírta arra, hogy az egyik banknál egy számlaszámot nyisson, majd a bankkártyát elvette tőle. Ezt követően 2022. február 21-én személyi kölcsönt is vetetett fel az idős asszonnyal, majd egy személygépkocsit is vett, végül idén áprilisban az egyik műszaki áruházban árukölcsönt igényelt a nő nevében, majd televíziót, hűtőt, és egy rádiót vásárolt. A bűncselekménnyel okozott kár több, mint két és fél millió forint.

A Lenti Rendőrkapitányság munkatársai azonosították a 49 éves zalabaksai férfit, majd a nyomozók csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, és őrizetbe is vették.

<< Vissza az előző oldalra