Kocsikázásnak indult, rablás lett belőle
Kezdeményezték két hevesi lakos letartóztatását.
A hevesi nyomozók egy 17 és egy 23 éves férfit gyanúsítanak azzal, hogy 2024. április 29-én éjszaka a városban beültek egy ismerősök autójába azzal a mesével, hogy orvoshoz kell menniük. A kérésnek eleget téve a sértettek elindultak a kocsival, majd útközben a két fiatalember elkezdte fenyegetni őket, hogy szálljanak ki és adják át a járművet, az agresszív fellépés közben pedig egy kés is előkerült. Végül a fenyegetés hatására a sértettek kiszálltak az autóból, egyiküknek még a telefonját is át kellett adnia, ezt követően a két rabló elhajtott. A hevesi rendőrök május 9-én L. Dávidot és L. Ferencet otthonukban fogták el, majd állították elő a rendőrkapitányságra, ahol őrizetbe vételük mellett rablás bűntett miatt hallgatták ki őket, és kezdeményezték a letartóztatásukat.
Az ellopott gépjárművet azóta visszakapta a tulajdonosa.