Kocsikázni támadt kedve
Hamar lebukott egy 15 éves elkövető.
A Füzesabonyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kétrendbeli jármű önkényes elvétele bűntett miatt indított eljárást egy mezőtárkányi fiatal ellen.
A nyomozás adatai alapján a 15 éves fiú július 10-én hajnalban Besenyőtelek egyik utcájában beült egy nyitva hagyott autóba, és mivel a kulcsot is benne találta, kocsikázni indult. Bejárt pár szomszédos települést, azonban nem élvezhette sokáig a gurulást, ugyanis a körzeti megbízott egy órán belül Füzesabonyban lekapcsolta a lopott járművet.
Az elkövető gyanúsítotti kihallgatásán beismerő vallomást tett a nyomozóknak, valamint az is kiderült róla, hogy két héttel korábban egy másik kocsit is elkötött Füzesabonyból, amivel műszaki hiba miatt csak Egerfarmosig jutott.
A gépkocsifeltörés és a lopás megelőzése a tulajdonosok érdeke is. Ezért a rendőrség felhívja a figyelmet:
– mielőtt elhagyják a járművet, győződjenek meg arról, hogy az ajtót, ablakot, napfénytetőt bezárták-e!
– ügyeljenek arra, hogy az utastérben (látható helyen) ne maradjon semmilyen csomag vagy használati tárgy!