Kölcsönkapta, meglopta, elfogták, visszaadták

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rokonától kapott kölcsön egy részét fizette vissza egy kiszombori férfi abból a pénzből, amit tőle lopott. A makói rendőrök a férfit elfogták.

A rendőrségre 2022. május 10-én este érkezett bejelentés, hogy ismeretlenek bementek egy kiszombori ingatlanba, ahonnan több százezer forint értékben készpénzt és aranyékszereket tulajdonítottak el.

A rendőrök az elvégzett adatgyűjtések eredményeként néhány órán belül azonosították a helybeli férfit, aki a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható.

A nyomozók a körzeti megbízottakkal együttműködve a feltételezett elkövetőt elfogták gyanúsítottként kihallgatták. A férfi tettét elismerte. Elmondta, hogy rokonától kölcsönkért, de mivel visszafizetni nem tudta, úgy döntött, hogy meglopja.   

A  bűncselekményből származó vagyonvisszaszerzés érdekében a gyanúsítottól lefoglaltak mintegy 150 ezer forint készpénzt, amit azóta tulajdonosának visszaadtak.

A férfi ellen lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Makói Rendőrkapitányságon. 

<< Vissza az előző oldalra