Lakat alatt a betörőpáros

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogták, majd őrizetbe vették az egyeki házaspárt.

Egy férfi tett bejelentést még október végén arról, hogy az egyeki lakatlan ingatlanába betörtek, és onnan használati tárgyakat vittek el ismeretlenek. A rendőrök azonnal munkához láttak, nyomokat rögzítettek, adatot gyűjtöttek és tanúkat hallgattak meg. Erőfeszítéseiknek hamar meglett az eredménye, és látókörükbe került egy helyi házaspár.

Kiderült, hogy nem csak ez a bűncselekmény írható a számlájukra, ugyanis többször loptak lakatlan, vagy csak alkalmanként látogatott házakból. Szó szerint mindent vittek, ami mozdítható volt, az egyik alkalommal egy bejárati ajtót, míg máskor kandallót és egy szelektív kukát is. Rövid, de tartalmas karrierjük végére a balmazújvárosi rendőrök tettek pontot és december 12-én előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki őket.

A férfi és a nő története azonban itt nem ért véget. Kihallgatásuk után vonatra szálltak, de útközben leszállították őket, mivel jegy nélkül utaztak. Ekkor ismét remek ötletük támadt, betörtek egy hortobágyi ingatlanba, mit sem törődve azzal, hogy már eljárás van folyamatban velük szemben.

Nem sokkal később ismét bejelentés érkezett a rendőrségre, azonban az egyenruhások ekkor már tudták, hogy kiket kell keresni. A 26 éves férfit és 25 éves társát elfogták, majd bűnügyi őrizetbe vették, a bíróság pedig december 17-én elrendelte letartóztatásukat. Lopás bűntett miatt kell felelniük.

<< Vissza az előző oldalra