Letartóztatásban

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Megvertek és kifosztottak egy férfit a szigetvári vasútállomáson. A nyomozók őrizetbe vették a feltételezett elkövetőket, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatásukat.

A szigetvári nyomozók október 1-jén gyanúsítottként hallgattak ki egy 17 éves botykapeterdi fiút és társát, egy 20 éves szigetvári fiatalt. A rendőrök azzal gyanúsítják őket, hogy előző este a szigetvári vasútállomáson bántalmaztak egy férfit, majd elvették az övtáskáját a benne lévő pénzzel és iratokkal együtt. A sértett súlyosan megsérült, az elkövetők pedig elmenekültek.

A széles körű adatgyűjtésnek köszönhetően a feltételezett elkövetők pár órán belül rendőrkézre kerültek, hisz nem voltak ismeretlenek a rendőrök előtt.

Kihallgatásukat követően mindkettőjüket őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatásukat, amelyet a bíróság október 3-án elrendelt.

A 17 éves fiú ellen más bűncselekmények – többek között garázdaság, lopás, jármű önkényes elvétele – miatt is folyik büntetőeljárás. A bűnlajstrom gyarapodott, társával kifosztás és súlyos testi sértés elkövetése miatt is felelniük kell.

<< Vissza az előző oldalra