Letartóztatásban

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lefejezéssel fenyegette a rendőröket Kaposváron.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, életveszélyes fenyegetések sorát fogalmazta meg egy 50 éves kaposvári lakos a rendőrségnek megküldött levelében, május 19-én reggel. Rendőrök, valamint családtagjaik életének kioltásával próbálta presszionálni az egyenruhásokat, vélt sérelmeit egy hagyatéki ügyre alapozta.

A somogyi rendőrök még aznap délután, a Készenléti Rendőrség tagjaival együtt fogták el az agresszort. A lakóhelyén tartott kutatás során a hálószobájában egy hátizsákba rejtve több kést is találtak, telefonján pedig egy rendőri vezetőről készült fényképet.

A megyei nyomozók a férfit – őrizetbe vétele mellett – emberölés előkészülete bűntett elkövetése miatt hallgatták ki, majd előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amit a Kaposvári Járásbíróság május 22-én elrendelt.

<< Vissza az előző oldalra