Letartóztatták a hajdúböszörményi rablás elkövetőjét

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanúsított egy mobiltelefont és pár ezer forintot zsákmányolt. A helyi rendőrök még aznap elfogták.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2022. április 17-én délután bement egy hajdúböszörményi ingatlanba, ahol az ott lakó férfitől pénzt követelt.

A fiatal életveszélyesen megfenyegette a sértettet, elvette tőle a mobiltelefonját és pár ezer forintot, majd elmenekült a helyszínről. A bűncselekmény elkövetése során személyi sérülés nem történt.

A rendőrök a bejelentést követően széleskörű adatgyűjtést végeztek és még aznap délután azonosították a feltételezett elkövetőt. A 15 éves fiatalt előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. Az eljárás során az is kiderült, hogy a gyanúsított egy vízelvezető árokba rejtette el a telefont, amit a nyomozók megtalálták, lefoglaltak és visszaadtak a sértettnek. 

A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy helyi lakossal szemben, a bíróság pedig 2022. április 20-án elrendlete a letartóztatását.

<< Vissza az előző oldalra